_nec - webfejlesztés, front-end programozás, javascript, css, xhtml, ajax, air

Eclipse és a Vista 64-bit

Ha netán szerettek Ecplise keretek között fejleszteni (Aptana, FlexBuilder meg talán a Zend Studio is) és valamely körülmény 64bites Vista rendszerre szorít, akkor sok, idegesítően érthetetlen problémától menthet meg ha rögtön az Eclipse 3.4.1, azaz Ganymede kódnevű verziójával kezdtek neki, de persze csak 32 bites Java-val (illetve az “Europa” nevű Eclipse csak azzal ment, ezt még meg se mertem nézni abbéli örömömből, hogy működik végre)

cimkék:

Adobe AIR 1.5

Megjelent  az újabb AIR verzió, melyet hasonló mérföldkőnek szántak az Adobenál mint az 1.0-át anno. Lássuk mit kapunk ezzel a frissítéssel.

Adobe AIR #6 SQLite JavaScriptből

Szünet után folytatva az Adobe AIR-ről szóló sorozatom, most az AIR beépített SQL adazbázis kezelését igyekszem bemutatni. Pár példával letudjuk az alapvető, az SQL lekérdező nyelvben ismert műveletet, majd kitérek pár optimalizációs megoldásra.

Eval() Adobe AIR -ben?

Leggyakrabban talán JSON stringek objektumokká alakításakor jön elő ez a probléma. Az Adobe AIR környezet biztonsági okokból korlátozza az eval() javascript metódust. Ez a szigor erősen indokolt, de nem okoz megoldhatatlan problémát.
Nézzük a megoldást, de előbb az okokat, amiért így lett kialakítva a futtatókörnyezet.

Állás: HTML/CSS/JS fejlesztőt keresünk

Budapesten, napi 8 órára, irodába keresünk jó képességű HTML/CSS/JS fejlesztőt, junior fejlesztőt.
Követelmények: szabványos html (xhtml) és css kódolás, javascript (DOM, prototype, jquery), smarty-php, photoshop alapok, böngészőfüggetlenség (főleg IE6, IE7, FF2/3)

Plusz jó pont ha ismered a CVS-t, van diszkrét, netán oop javascript gyakorlatod, esetleg flash/actionscript tapasztalataid.
Ha érdekel, dobj egy mailt a részletekért: nec@shell8.net

Oldal pozíció “Vissza” gomb után

Ma halálra idegesített ez a probléma: különböző oldalakon, ha pl lescrolloztam az oldal aljára és onnan elnavigáltam egy másik oldalra, majd a böngésző vissza gombjával visszatértem az előző oldalra, volt hogy a Firefox az oldal tetejére és volt, hogy oda dobott vissza, ahol kattintottam az oldalon. Eleinte valami ID alapú dologra gondoltam, de egy primitív [...]

Google Chrome

WebKit alapokra helyezett böngészőt dob ma piacra a Google. Beépített Gears (ami magától érthető tekintve, hogy a google saját terméke), CSS3 ami a webkitből ered, és egy új JavaScript motor a V8 (ez a link perpill 404 nálam, még dolgoznak a srácok…), ami állítólag 10x gyorsabb mint a firefox új reménye, a TraceMonkey. Eltekintve attól, [...]

Plurker béta

Lehet tesztelni, valamennyire épkézláb állapotba került a plurk desktop kliens, amit csinálgatok pár napja.
Erősen béta, alapfunkciókat tud már, a többi meg majd szépen fejlődik,
nyáriszünet után.
Augusztus végén folytköv.

Lightroom 2

Gradiens filterek, külső szerkesztőfelületek bevonása (pl noiseNinja, PTlens !!! ), Camera Raw 4.5, rakatnyi új eszköz … többek között ezekkel lehet örülni a Lightroom 2-nek,  amiből 30 napos trial is van. Valóra vált álom, hangzásra, most jön majd a próba.
Plusz link:változások a beta release -hez képest

Plurk desktop kliens AIR-ben - sneak peak

Hiánypótló alkalmazás, eddig csak a plurk mobil verziója létezett AIRbe tuszkolt iframe-ben, ami eléggé ronda volt. Még visszavan sok apróság, és egy rendes update motor hozzá. Kép lejjebb…



kategóriák


épp olvasom

  • The Art of Black and White Photography: Techniques for Creating Superb Images in a Digital Workflow by Torsten Andreas Hoffmann The Art of Black and White Photography: Techniques for Creating Superb Images in a Digital Workflow by Torsten Andreas Hoffmann
  • Wikinomics: How Mass Collaboration Changes Everything by Don Tapscott Wikinomics: How Mass Collaboration Changes Everything by Don Tapscott

flickr

  • Setup shot for the Arctura Kinetic (too)
  • Arctura Kinetic
  • Arctura Kinetic
  • Hajnal
  • Ha ez a bor mesélni tudna...
  • Memories
  • 1896 - 1946 - 2008
  • Reggel, macska, ideál(l)
  •  ||
  • | | | | | |
  • October
  • Soul of a new Machine

back to index